2021/02/07

Februári olvasmány tervek

Lassan már egy hete Február van, de egyáltalán nem érzem, hogy ez a hónap jól alakulna. Pedig bőven lenne minek örülnöm, többek között annak, hogy nem sokára lesz a születésnapom, de miközben ezeket a sorokat írom épp semmi hangulatom nincs az ünnepléshez.

Jó kis bevezető, nem de?

A keserűség kiírása azonban a legjobb gyógyír, a másik pedig az, hogy olyasmivel foglalkozom, ami boldoggá tesz, vagyis könyvekkel, vagyis blogolok és megosztom ebben a hónapban mely könyvekkel szeretném tölteni a szabadidőmet és miért. ^^

Az USA-ban február hónapban emlékeznek meg az afrikai diaszpóra történelmében fontos eseményekről és emberekről, mely esemény a Black History Month nevet kapta a naptárban.  Két könyvet is kiválasztottam ebből az alkalomból, egy komolyabb szépirodalmi művet és egy szórakoztató irodalom kategóriásat. 

A szépirodalmi kategóriás Alice Walker: Bíborszín című könyve, ami korábban Kedves Jóisten címmel volt ismert idehaza. Csak jót hallottam a könyvről, remélem bennem is jó értelemben fog maradandó élményt hagyni.  Ha pedig kiolvastam, meg is nézem a belőle készült filmet, amiben az egyik kedvenc színésznőm, Woopi Goldberg játszotta a főszerepet.

Alice Walker: Bíborszín
2018-as kiadás


A szórakoztató irodalom kategóriából pedig Tomi Adayemi Orisha legendájának első kötetét, a Vér és a csont gyermekeit választottam. Régóta várólistás, idén pedig megjelent a második kötet, ezért úgy döntöttem most már sort kerítek rá. 

Tomi Adeyemi:
Vér és Csont gyermekei
2018-as kiadás


Kedvenc magyar írom, Jókai Mór ebben a hónapban ünnepli születésnapját, február 18-án, ezért az ő tiszteletére is szeretnék olvasni valamit. Sokan idegenkednek a szerzőtől, hisz a végeláthatatlannak tűnő kötelező olvasmányokat juttatja az emberek eszébe, nekem azonban eddig egy könyve sem okozott csalódást. Ezúttal azonban nem a közismert művei közül választottam, hanem egy novellás kötetet, ami a kaland, romantika és a fantasztikum világába viszi el az olvasót. 

Jókai Mór: Árnyképek/Óceánia
1907-es kiadás

 

Világszerte február 11-e a International Day of Women and Girls in Scienc, vagyis Lányok és Nők a Tudományban Nemzetközi Nap, amikor azok előtt a hölgyek és asszonyok előtt tiszteleghetünk akik a különböző tudományágakban értek el sikereket. Sajnos nem sok könyv akad a témában, de végül a HVG kínálatában találtam egy kötetet, ami szerintem pontosan megfelel erre az alkalomra. 

Shelley Emling:
Marie Curie és lányai
2013-as kiadás

 

A hónap következő jeles eseménye természetesen február 14-e, Valentin-nap. Hogy hangulatba kerüljek, Katie Fforde egyik könyvét választottam, amiben a címében is benne van a "szerelem" szó. ^^

Katie Fforde: Szerelmes levelek
2019-es kiadás

 

Végezetül pedig február hónap a Farsang és a különböző karneválok hónapja, ezért szerettem volna ehhez a témához valót választani. Bár nem pontosan idevaló, de maszkos és az Operaház díszlete meg adja majd a karneváli hangulatot.

Gaston Leroux:
Az operaház fantomja
2005-ös kiadás



Remélem mind belefér - esetleg egy kis csúszással - ebbe a hónapba. :)

Ha van kedved csatlakoz és olvass te is valamelyik jeles alkalomhoz illő könyvet.



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése