Kiadó: Könyvmolyképző kiadó
Magyar megjelenés: 2019
Oldalszám: 608
Formátum: puhatáblás
Sorozat: - Beszerezhetőség: könnyű
Eredeti cím és megjelenés:The Wall of Winnipeg and Me, 2016
A könyv fülszövegét olvasva azonnal két filmre asszociáltam. Az egyik a Nászajánlat, a másik pedig a Két hét múlva örökké - mindkettő Sandra Bullock-film, ami nekem garancia a jó szórakozásra, és ha ez nem lett volna elég, a főszereplő Mr. Darcyhoz lett hasonlítva, ami már magában is felkeltette az érdeklődésem.
Nos a filmekhez hasonlóan nem csalódtam a könyvben sem, bár a Mr. Darcy hasonlatot a végére már kicsit túlzónak találtam.
Főszereplő hölgyünknek, Vanessa Mazurnak meg vannak a saját tervei - saját vállalkozás, saját ház, jó életkörülmények. Ehhez azonban pénzre van szüksége, és mivel nem az a fajta, aki megijed a kihívásoktól, munkát vállal személyi asszisztensként a híres-neves amerikai focista Aiden Graves mellett. Két év után azonban megunja a házvezetőnő/szakácsnő/titkárnő pozíciót és azt, hogy a férfi semmibe veszi, így felmond és elkezd az álmainak élni. Hamarosan azonban Aiden ott kopogtat az ajtaján és arra kéri, hogy jöjjön vissza, sőt annál is többre. Ahhoz, hogy a kanadai férfi végleges letelepedési engedélyhez jusson, azt találja ki, hogy megnősül, és Vanessat szemeli ki a megtisztelő feladatra. Persze nem ingyen kéri, megígéri, hogy kifizeti a lány diákhitelét és vesz neki egy házat, amikor öt év múlva elválnak. Vanessa pedig egy kis hezitálás után kötélnek áll. Vagyis inkább gyűrűnek.
Amerikában ez a zöldkártya-szerelem téma nem új keletű, igazi országos legenda - biztosan van, akiknek tényleg be is jött - és amíg világ a világ születni fognak a témában könyvek és filmek. Még sem lehet megunni, hisz itt a szerelem tényleg abból születik, ahogy két ember megismeri egymást, hisz mindent tudniuk kell a másikról, a legszemélyesebb titkukat is beleértve. Így kezdődik Van és Aiden házassága is, bár Vanessanak nincs nehéz dolga, hisz ő mindent tud az ismert "winnipegi nagy falról", de a tudás mellé érzéseket kap, és a családjaik legsötétebb oldalát is megmutatják a másiknak. Gyerekként mindketten sokat voltak kénytelenek szenvedi, és ez erős kapcsolatot alakít ki közöttük, tudják milyenekké nem akarnak válni, ha egyszer saját családjuk lesz. A könyvnek így egy erős részét képezte a családon belüli erőszak témaköre, a megélése és annak feldolgozása. Nagyon tetszett, ahogy az írónő ezt beleszőtte a történetbe. Nem érződött erőltetettnek, amikor a szereplők erről beszéltek, végig megőrizte a komolyságát, és pont ezért nem tértünk át a szokásos vígjáték-romantikus oldalra, ami ezeket a zöldkártyás-szerelmes meséket jellemezni szokta.
Vanessat nagyon kedveltem. Egy olyan női főhős volt, akinek voltak céljai, nem csak rinyált, szépen
csinálta a dolgát, a személyes humora pedig nagyon szimpatikus volt. Rengeteg jó beszólása volt a történet során, amiken tudtam nevetni. :D Az, ahogy mindig beintett Aidennek, mindent vitt.
Aiden már kicsit nehezebb dió volt. Talán a Mr. Darcy-s jelző miatt sokat vártam tőle, de aztán rájöttem, hogy ezt el kell engednem. Ahogy azt is, hogy a pasas nem valami szószátyár, és a könyv eleji viselkedését is, amikor csúnyán bánt Vannal. Azért a csajnak nem kicsit kellett úgy ugrálnia akkor, ahogy a nagyfiú fütyült. Utóbbiért persze sokszor bocsánatot kért - teperhetett is! -, és aztán annyit kompenzált a lovagias megmozdulásaival, hogy nem lehetett tovább haragudni rá. Viszont a könyv végére sem lett egy igazán oldott figura számomra, hiányoztak az elmés megszólalások, amik igazán Mr. Darcyvá tudták volna tenni, de mint fentebb írtam, ezt végül elengedtem. És Van nagyon jó hatással volt rá. A szerelmük szépen épült fel oldalról oldalra, és nem keverték az erotikát az "üzlettel". Csak ölelések, szájra puszik fordultak elő, az is a nagyközönség számára meggyőzésképp, így amikor végre szerelmet vallottak egymásnak és megtörtént az első komoly együttlét, nem hatott elcsépeltnek és tényleg igazi nagy fordulatként lehetett megélni. Komolyan mondom, tényleg aranyosak voltak együtt.
De nagy kedvencem, a legeslegjobb karakter Zac volt. Annak a pasasnak minden mozdulata, minden szava megért egy mosolyt. :D Imádtam, hogy milyen jófej, és hogy mennyire Vanessa mellett áll és mennyire támogatják egymást. Igazi barát volt, és mindig örültem neki, ha feltűnt a lapokon.
Egy újabb zöldkártyás történettel bővült tehát a repertoárom. És nem bántam meg, kellemes olvasmány volt, jól megírt, jó sztorival és szereplőkkel. És még az amerikai fociról is megint bővült picit a tudásom plusz pontként. :D Amire viszont ezúttal is biztosan rájöttem, hogy egy valami soha az életben nem lennék. Még pedig személyi asszisztens. Nincs nekem akkora türelmem, hogy ilyen munkát végezzek, akármennyit fizetnek is érte, és még ha úgy is néz ki a munkaadóm, mint Aiden Graves. Bár soha ne mond, hogy soha...
Köszönöm, hogy ismét velem utaztatok, ezúttal Amerikába, az ominózus zöldkártyához vezető úton! :)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése