"Egy név, két sors" - John Green · David Levithan: Will & Will [18+]

Kiadó:Maxim

Magyar megjelenés: 2015

Oldalszám: 304

Formátum: puhatáblás/keménytáblás

Sorozat: Will &Will
Beszerezhetőség: Bolti szinten már nincs sok példány, de a kiadótól közvetlen rendelhető

Eredeti cím és megjelenés: Will Grayson, Will Grayson, 2010

A Will & Will sokáig az elsők között szerepelt a magyarul megjelent LMBT témájú könyvek-listámon, főleg, ahogy anno amikor engem elkezdtek érdekelni az ilyen típusú regények, nem volt valami hű de sok választék a magyar könyvpiacon. Aztán valami miatt mindig háttérbe szorult, és végül csak nem rég - pontosabban az előző hónapban - végre sort kerítettem rá. Éééés, annyira nem nyűgözött le, mint vártam.

 

Azt hiszem ezért a kijelentésemért most sokan nem fognak szeretni, akik már olvasták könyvet. A moly.hu-n és a goodreads.com-on is határozottan jó értékeléssel fut, de amit én ezen a könyvön értékelni tudtam, az néhány szép jelenet, a mellékszereplők és pár humoros megszólalás.

Adott két Will Grayson nevű tini fiú, akik mindketten Chicagoban tengetik unalmas hétköznapjaikat, mit sem sejtve a másikról. Az 1.számú Will Grayson alapelve a "ne szólj szám, nem fáj fejem". Igyekszik tök láthatatlan lenni, mert akkor nincs konfliktus és más egyéb érzelmi hullámvasút az életében. A sors azonban nem kegyes hozzá, ugyanis a legjobb barátja a suli legnagyobb és legmelegebb fiúja, bizonyos Mini Cooper, akinél figyelemfelkeltőbb személyiség nincs kerek e világon. 2. számú Will Grayson egy homoszexuális srác, aki folyamatos depresszióval küzd, barátja alig akad - aki van, azzal sem igazán találja a közös hangot -, és az anyukájával sem jó a kapcsolata. Egyetlen fénypont az életében egy netes ismeretség, ami már inkább szerelem mint barátság.

Aztán egy hideg chicagoi estén a két Will találkozik egymással és a világaik összemosódnak.

A könyv vékonyka - legalábbis azokhoz mérve, amikhez szokva vagyok -, de rengeteg problémát és értéket sulykoltak bele a szerzők. Van benne szó a melegségről, annak elfogadásáról, depresszióval küzdésről, a barátság jó és rossz oldalairól. Ez pedig mind szép és jó, kell is ezekről beszélni, de nekem így együtt úgy érzem túl sok volt, de az is lehet, hogy csak nem szeretek ezekről olvasni egyetlen ifjúsági könyvbe ömlesztve. Tiniként sem szerettem, de most még kevésbé. Sajnos a Simon és a Homo-sapiens lobbi után úgy gondoltam, hogy egy hasonló kaliberű műre számíthatok majd, de nem így lett.

Az alap ötlet nagyon tetszett, és vártam hogyan és miként fog a két Will végre összetalálkozni, mert ötletem sem volt rá. Viszont amíg addig a részig eljutottam, azt hittem sosem érek el odáig. Lassan haladtam az olvasással, mert egyik Will-karakter sem fogott meg, ráadásul a problémáik is olyan módon voltak tálalva, ami nem láncolt a könyvhöz érzelmileg.

1. számú Willel néha meg volt az összhang, egy-két gondolata is tetszett, de amit a neki tetsző lánnyal leművelt, az valami borzalom volt. Az ilyesfajta kínlódás mindig is idegesített. Ráadásul, amikor Schrödinger macskájával jöttek, és azon keresztül kezdték magyarázni a kapcsolatukat, párszor el is vesztettem a fonalat. Nekem ez már túl magasztos duma volt tizenévesek között.

2. számú Willt szimplán megpofoztam volna párszor, hogy szedje már végre össze magát. Szó se róla, sajnáltam a srácot a betegsége miatt, díjaztam, hogy ettől függetlenül próbál normálisan élni, ez senkinek nem lehet könnyű, de voltak olyan megnyilvánulásai amitől jócskán futkosott a hátamon a hideg.Először nagyon jó ötletnek tartottam, hogy a fejezetei végig kisbetűvel vannak írva, de egy idő után ez már túlságosan nyomasztott, ráadásul nehézé tette az olvasást.

A mellékszereplők már jóval szimpatikusabb voltak nekem. De nem Mini Cooper, ó, de még mennyire hogy nem. Számomra ő egy idegesítő, csöppet egoista alak volt, aki tényleg azt szerette "ha másoknak szükségük van rá". Ha mindig ő lehet a nagy meleg mentőangyal. A musicalje pedig annyira nem nyűgözött le. A végére pozitív változtatások történtek a műben, de ettől még mindig úgy éreztem, hogy róla szól, és nem éreztem általa közelebb magamat a nagy egész világhoz. Viszont a musical végén került sor a legviccesebb jelenetre, mikor a színpadról cserél számot egy félistennek kinéző sráccal. Azon a részen hangosan felnevettem :D

Biztos két kedvencem Jane és Gideon lett a történet végére. Jane nagyon szuper csaj volt. Vagány, humoros, és bírtam, ahogy 1.számú Willt kezelte. Gideon az egyszerű jófejségével dobta be magát a szívembe, és azért mert ő meg 2. számú Willel bírt el, és a könyv végére igaz barátja lett, ami már nagyon kellett szegény srácnak.

A szerző párostól,  John Greentől és David Levithantól még nem olvastam. A regényeik eddig nem vonzottak és ezután sem fognak. Hacsak nem találok egy olyat, ami majd önmagában felkelti az érdeklődésemet. De így együtt nem sikerült lenyűgözniük. Nem fogok a könyves boltba rohanva utánuk érdeklődni. 

Tényleg sajnálom, hogy nem sikerült megszeretnem ezt a könyvet. Bár a barátságot, ami a szerelem mellett a legszorosabb emberi kötelék tud lenni, nagyon szépen ábrázolták és ez okozott meghitt pillanatokat 1.számú Will és Mini Cooper között, még ez is kevés volt arra, hogy rabja legyek. Mert a nagy összesség nem nyerte el a tetszésem.

Örülök, hogy egyszer elolvastam, de nem hiszem, hogy többet kézbe veszem.