Magyar megjelenés: 2018
Oldalszám: 432
Formátum: ebook
Sorozat: A levegő népe 1.
Beszerezhetőség: könnyű
Ez egy megkésett értékelés lesz. Márciusban olvastam a könyvet, még a karantén alatt, és hiába tudtam le olyan gyorsan - három nap volt mindösszesen -, valahogy utána csúsztam el az rétkelések írásával.
Most viszont végre elértem idáig, és végre szavakba önthetem, miért is tetszett meg ez a történet. :)
Természetesen azért próbálkoztam, hogy bekerüljek újra a bűvkörükbe, hisz egy jó fantasyra mindig vevő vagyok. Így fordultam a műfaj etalonjának számító Sarah J. Maas írásaihoz, de engem sajnos nem sikerült meggyőznie. Talán 15-16 éves koromban szerettem volna a stílusát, viszont ahogy most, úgy akkoriban sem tudtam volna mit kezdeni az olyan főhősnőkkel, akik kötetenként szerelmi partnert váltanak. Valamint a cselekményvezetésével sem vagyok maradéktalanul elégedett... Itt és most pedig le is állok, mert ez nem egy Sarah J. Maas munkásságát szapuló bejegyzés akar lenni. Rengetegen szeretik, amit csinál, egyszerűen csak azon kevesek közé tartozom, akik nem kerültek bele a rajongótáborba, és ezért le is mondott a tündérek izgalmas világáról.
Aztán jött Holly Black és A kegyetlen herceg...
Csupa jót hallottam A levegő népe trilógiáról, így végül egy közös olvasás keretében vállalkoztam rá, hogy adok neki egy esélyt. És örülök, hogy megtettem!
A három Duarte nővér gondtalanul éli életét az emberek világában, míg egy nap megjelenik egy ismeretlen férfi, megöli a szüleiket és magával viszi a lányokat a tündérek földjére. A férfi Madoc volt, a legidősebb lány, Vivienne vér szerinti apja, aki így vállalja, hogy nem csak róla, de az immár miatta árvává váló ikerpárról, Juderól és Tarynról is gondoskodik. Egy halandónak azonban nem könnyű Tündérföldön. Mindenben ott rejlik a varázs, a kísértés, ami bűnbe és ezzel örök rabságba viheti az ikreket, ezért mindennel vigyázzniuk kell. Olyan trükkökkel védekeznek, mely a néphagyományból merít: kifordított zoknit hordva nem tévednek el vagy hogy csak sóval szórt ételt ehetnek.
Évek telnek el, és miközben Vivienne, akinek született joga, hogy Tündérföldjén éljen, vissza vágyik az emberek közé, addig Jude és Taryn már úgy érzik, hogy otthon vannak a tündérek között, pedig velük éreztetik a legjobban, hogy semmi keresnivalójuk itt. Főleg Jude sínyli meg ezt, aki nem csak elfogadásra, de egyenrangúságra, sőt idővel hatalomra is vágyik a tündérek között. Ezért részt vállal a tündérkirály körül zajló politikai intrikákban, és így végül kénytelen együttműködni a király legkisebb fiával, az ifjú Cardan herceggel, akinek oly sok szenvedést köszönhet, és akivel a leginkább gyűlölik egymást.
Imádtam Jude karakterét! Pedig az ifjúsági hősnőkkel szoktak gondjaim akadni, de vele abszolút nem. Értettem mit miért csinált, kedveltem a harcias természetét, azt főleg, mikor átment kémbe, és hogy tényleg éreztem, mikor az élete volt a tét. Amikor olvasás közben összetetettem a két kezem és mantráztam, hogy "Jaj, csak ne legyen baja, csak ne legyen baja!" Engem megvett ebben a részben, és remélem a későbbiekben is hozza majd a formáját.
Cardan már kicsit nehezebben kezelhető figura volt. Igazából a könyv nagy részében bunkó és a haverjaival olyan módon szadizák Judet, hogy gyomor kell hozzá, hogy az ember lánya végig bírja olvasni. Az nem ad neki mentséget részemről, hogy az ő élete sem fenékig tejfel, mert én mindig is azt vallottam, hogy attól, hogy még neked szar, nem muszáj úgy viselkednek másokkal, hogy nekik is szar legyen. Plusz belevitte a szerző, ezt az "Azért piszkállak, mert igazából bejössz" dedót, amivel hangyányi porszem volt a gépezetben, de a szerelem annyira nem volt itt még terítéken - pár szenvedélyes pillanatot leszámítva -, hogy be tudtam nyelni a dolgot. A végére pedig kicsit meg is szántam szerencsétlent. Főleg mikor Jude úgy átvágja, hogy csak úgy nyekken. xD Meg akadtak vicces pillanatai, ezt is elismerem. De úgy érzem, továbbra is csak ismerkedő fázisban vagyunk. Még.
Kifejezett gonosz karaktere nincs a történetnek, és ez is azt mutatja, hogy a szereplők nem csak fekete-fehérek. Ilyen volt Madoc is, akit a történet elején elég brutális formában ismerünk meg. A tettére nincs mentség, és a lányok sem tudják elfelejteni, hogy mit tett, de oly sok együttélés és gondoskodás után, nehéz nem megkedvelni. Apjuk helyett apjuk lesz a lányoknak és tényleg törődik velük, vigyázz rájuk, ami valami egészen érdekes kapcsolatot szül. Ez egy olyan vonal volt a történetben, ami inkább elgondolkodtatott, mint elborzasztott. Én bírtam Madoc stílusát, a tartását, az elveit.
Bár azt írtam fentebb, gonosz karakter nincs, azért van kit utálni. Pár emberrel/tündérrel felmostam volna a padlót és örültem, amikor Jude így vagy úgy de megtette ezt helyettem is. :D
A cselekmény nagyon izgalmas, minden fejezetben történt valami, számomra egy percre sem állt a könyv. A váratlan fordulatok miatt pedig meg sem kíséreltem kitalálni, mi fog történni következőleg. Az írónő nagyon ügyesen keverte a lapjait. ^^ Fantasztikus világával, elképesztő szereplőivel és cselszövéseikkel olyan volt, mint a Szentivánéji álom, csak néhol egy kicsivel félelmetesebb, véresebb kiadásban.
Idén mindenképp szeretnék sort keríteni a trilógia befejezésére, mert kíváncsi vagyok mi fog még itt történni. Kicsit már bánom is, hogy nem azonnal folytattam akkor.
A könyv ugyancsak ebook formában járt a kezemben, de a térképnek az elején és a fejezetek kezdeténél található kis virágrajzoknak így is nagyon örültem. ^^
Kis + :
A magyar kiadás tartalmazza Látogatás a lehetetlen vidéken című novellát is, amelyben egy tündérpárt ismerhetünk meg közelebbről. Ők a fősztoriban is szerepelnek mellékkarakterként, itt viszont egy pillanatra megismerhetjük őket közelebbről. Nagyon-nagyon-nagyon megszerettem őket! Érdekesek, édesek, romantikusak, és bőven lehetne még mesélni az izgalmas múltjukról és a jövőjükről. Szívesen olvasnék még róluk többet a későbbiekben.
Köszönöm, hogy velem tartottál!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése