Katie Fforde: Szerelmes levelek

Kiadó: Libri
Magyar megjelenés: 2019
Oldalszám: 512
Formátum: puhatáblás
Sorozat: -
Beszerezhetőség: könnyű  itt rendelhető

Eredeti cím és megjelenés: Katie Fforde: Love Letters, 2009

Katie Fforde alapfogalom a romantikus irodalom világában. Már régóta szerettem volna kipróbálni tőle valamit, ezért évekkel ezelőtt megvettem a Szerelmes levelek című kötetét, amelyet a leírás alapján tökéletesen passzolónak éreztem a saját ízlésemhez. De az olvasás végére sajnos rá kellett jönnöm, hogy egyáltalán nem az én világom. 

A főhősnő, Laura, egy visszafogott angol lány, aki szenvedélyes olvasó és imádja a könyvesbolti munkáját. Szeretett munkahelye azonban megszűnik, és el sem tudja képzelni mihez kezdjen helyette. Egy véletlen találkozás és segítség folytán azonban, egy könyvfesztivál megszervezésének a kellős közepén találja magát, amely rögtön egy nehéz kihívás elé állítja. El kell hívnia díszvendégnek az ír prózairodalom fenegyerekét, Dermot Flynnt, akiről köztudott, hogy utál minden nyilvános szereplést. Laura nehezen szánja rá magát a feladatra, mert nem tartja magát elég rátermettnek hozzá. De Dermot a kedvenc szerzője, akibe titkon az egyetemi évei alatt még szerelmes is volt, ezért nagyon várni kezdi, hogy élőben is találkozhasson vele, így végül kötél állnak és útra kell Írországba.

Dermot valóban lehengerlő személyiség, akinek a figyelmét sikerül Laurának felkeltenie, na nem a fesztivál, sokkal inkább saját maga iránt.

A tartalom leírás alapján nagyon vártam, mi kerekedik ki kettőjük kapcsolatából. Laurát olyan személyiségnek tartottam, akivel könnyű lesz azonosulnom, hisz könyvfaló, ráadásul könyvesbolti eladó, aki nem nagy kanállal falja az életet, hanem visszafogott, csöndes természet. Dermot pedig egy belevaló ír férfiként lebegett a lelki szemem előtt, aki kicsalogatja Laurát a csigaházából és csempész némi vadságot az életébe. Valószínűleg az elvárásaim voltak túl nagyok, mert a valóságot végül teljesen másképp éltem meg.

Laura többségében inkább idegesített. A teszetoszasága; hogy folyton a lelkére kell beszélni, hogy csináljon végre valamit; a nagyfokú naivitása, ami miatt a többség kihasználta. Főleg Dermot, akiből igazából annyi jött le, hogy egy beképzelt alak, aki el van magával és az írásaival, Laurától pedig elvárta, hogy mindig kéznél legyen, mondjuk takarításhoz, vagy egy jó szexhez. Abszolút nem volt kedvelhető férfi karakter számomra. Ráadásul a könyv kb. hetven százalékában jelen sem volt, amitől nem értettem, hogy lesz ez romantikus írás. Számomra egy romantikus könyv a két főszereplő folyamatos interakciójáról szól, kapcsolatuk alakulásáról. Itt lényegében csak az történt, hogy Laura mindig arra várt, hogy Dermot mikor óhajt végre válaszolni a hívásaira és az e-mailjeire. Ha pedig e-mailek, még most sem értem, hogy miért Szerelmes levelek a könyv címe, mert semmilyen szerelmes levél nem kerül megírásra vagy feladásra az egész könyv alatt. Tény, hogy jól hangzik, csak éppen érdemben nincs létjogosultsága. 

Szerencse, hogy a párnak azért akadt néhány jó közös pillanata, amit még élvezni is tudtam. Illetve az ír tájleírások, a testet öltő bájos kis falucskák a népzenétől hangos kocsmáikkal emlékeztettek arra, hogy volt egy elég komoly időszakom, amikor odáig meg vissza voltam az ír kultúráért, és ezt most ennek a könyvnek köszönhetően újra éltem. 

Katie Ffordenak ezzel a írásával nem sikerült belopni magát a szívembe. Sőt, nem is vágyom rá, hogy még közelebbi kapcsolatba kerüljek a munkásságával. Inkább gondolok úgy erre a könyvre, mint egy tételre, amit kihúzhatok a Várólistámról, és ezzel máris úgy érzem, hogy megérte időt tölteni vele.