Későn jött ötlet, de úgy döntöttem idén minden hónapban elolvasok egy XXI. századi magyar szerző által írt regényt. Ugyanis ez az az irodalmi paletta, amelynek a területén egyáltalán nem mozgok magabiztosan, és ezen - hacsak egy kicsit is - de szeretnék változtatni.
Választottjaim a jelenleg legnépszerűbbek közül fognak kikerülni, így esett, hogy a januári jelöltem a Bányainé Nagy Judit, Fancsikai Eszter, Tapasztó Orsi trió által írt Nem akarok beleszólni lett.
Magyar megjelenés: 2021
Oldalszám: 240
Formátum: keménytáblás
Sorozat: -Beszerezhetőség: könnyű itt rendelhető
Eredeti cím és megjelenés: -
A hölgyek elég nagy népszerűségnek örvendenek jelenleg instagram fiókjuknak köszönhetően, de ennyiben ki is merül a tudásom róluk, ugyanis semmilyen formában nem találkoztam velük korábban. A népszerűség és a könyv leírása viszont győzött, és gondoltam kipróbálom ezt a nőkről nőknek nőktől regényt.
A történet főhőse három nővér - Dorka, Nusi, Bori - akik anyaként, testvérként, feleségként, leány gyermekként és nem utolsó sorban nőként igyekeznek helyt állni ebben a mai rohanó világban hol több, hol kevesebb sikerrel. De inkább kevesebbel. Dorka házasságából már rég tova tűnt a szenvedély és gondok vannak a gyerekeivel, Nusi titkolni igyekszik, hogy leszbikus és a karrierista nő álarca mögé bújuk, Bori pedig készül a házasságra álombeli hercegével, aki csak látszólag "álombeli". Mindezek tetejében, ott van a lányok anyja, aki folyamatos beszólogatásokkal gyötri, gyakorlatilag lelki terrorban tartja őket, többször szemükre vetve, hogy miért nem fiúnak születtek, ami az ő leghőbb vágya volt.
A koncepció tetszett, még a váltott szemszög sem zavart. A történetet inkább monológok alkotják, mint párbeszédek, és csak az első egy-két fejezetben futottam bele olyanba, hogy pár pillanatig nem tudtam épp kinek a szövegét olvasom. De ahogy haladtam a történettel, egyértelműen érezhető volt, hogy a végére mennyire belejött a szerző trio, sokkal letisztultabb lett a szöveg, nőtt a találó riposztok, viccek száma. Nagyon gyorsan lehetett haladni az olvasással, mert annyira mai a nyelvezete, én is két nap alatt lezavartam a könyvet.
Ami nagyon tetszett és ezért külön szeretném kiemelni, az az a megoldás volt, hogy a könyvben gyakorlatilag csak nők szólalnak meg. A férfiak is ott vannak persze, de csak a háttérben mozognak. A lányok beszélnek hozzájuk, de csak az ő részüket ismerjük meg a párbeszédekből, csak az ő gondolataikon keresztül látjuk a férfiakat, ezzel pedig maximálisan sikerült a női nemet helyezni a fókuszba. Nagyon hasonlított ez a Nők című, Meg Ryan főszereplésével készült filmre. Ebben a filmben is csak nők szerepelnek, ha beszélnek is férfiakhoz, azokat sosem mutatja a kamera, így ott is csak a hölgyek kerülnek központba - sőt sok átfedést éreztem a könyv és a film szereplői között: mindkettőben van magát elhanyagoló feleség, leszbikus, karrierista nő.
Gondolom szándékosan épült erre a regény, kár hogy kétszer elfeledkeztek erről. Egyszer egy férfi masszőr szólt bele a testvérek beszélgetésébe, majd a könyv végén a lányok apja kapott szót.
Ezen kívül a könyv mostanság népszerű témák összegyúrt halmaza.
A magukkal hozott családi problémák köré épül a testvérek minden kapcsolata, melynek legfőbb okozója az anyjuk, akiről kiderül, hogy neki magának sem volt normális kapcsolata a szüleivel. Ebből következik, hogy a nagyszülőknél sem lehetett minden rendben, tehát tökéletes minta példányai a transzgenerációs problémáknak, amiről manapság annyi pszichológiai könyv jelenik meg.
Aztán ott van Nusi, aki leszbikus, de kicsit úgy éreztem, hogy azért kell vonzódnia a saját neméhez, hogy legyen ebben a könyvben egy meleg karakter. Mert kell és kész. Igazából a könyv végénél volt egy mondata a "dübörgő gazdaságról" miközben bevallotta a melegségét és azt olvasva belém hasított a gondolat, hogy ő ezért az egy mondatért lett teremtve. Addig a pontig végig az az érzésem volt, hogy ha barátnőjét pasira cserélnénk, akkor is tökéletesen működne a karaktere. Amúgy tényleg ő volt a legjobb szereplő. Neki voltak egyedül értelmes meglátásai és vicces megszólásai ebben a sztoriban.
A többiek viszont rendkívül unszimpatikusak voltak. Dorka a tipikus elhanyagolt anyuka volt, az a nő típus, akit sosem tudok megérteni. Igen, nincs gyerekem, nem tudom milyen nevelni akár egyet is. Csak a saját családomból tudok kiindulni, sem anyám, sem a nővérem nem hagyta el magát szülés után, de az is biztos, hogy olyan férfiak vannak mellettük, akikre lehet számítani. Mondjuk legalább egy hajmosás vagy kozmetikus erejéig biztosan. Röhejes volt amúgy, hogy a könyv végére meg Dorka volt az, aki lepattintotta a családját, pontosan ugyan azt csinálva, amit a férje korábban... Bori meg olyan kis nebáncsvirág volt. Sajnáltam, ami vele történt, de közben meg falra másztam a stílusától és ezért nem tudtam teljesen átérezni a veszteségét. Tipikusan az a nő volt, aki gyalogol a szakadék felé, és rohadt idegesítő, hogy ezt nem látja. Ha meg olyan anyám lenne, mint a nővérekké, nem hogy nem venném fel neki a telefont, de le is tagadnám. Érezni lehetett a mély gyűlöletet iránta, ezért érthetetlen volt számomra, a hozzá való ragaszkodás. Számomra furcsa és abszurd volt a lányok kapcsolata vele. Ráadásul az a piamennyiség, amit elfogyasztottak a történet során, még engem is kiütött, aki pedig egy kortyot nem ittam olvasás alatt. Nem tudtam, hogy manapság csak több üveg bor vagy egy rakás Sex on the beach társaságában lehet létezni...
Végül pedig, amikor az hozta el a nagy családi összeborulást, hogy mindenki terapeutához jár és ez milyen szuper, üljünk le és osszuk meg tapasztalatainkat, na akkor örültem, hogy vége a könyvnek.
Rendben van, ha valakinek segítségre van szüksége, inkább kérjen, minthogy másokat bántson vagy magát bántsa. De ezt annyira belém szuggerálta ez a könyv, hogy a végén én éreztem magam kényelmetlenül, hogy nincs szükségem pszichológus segítségére. Sőt elgondolkodtam, hogy tényleg nincs szükségem rá? Valami baj van velem, hogy nincs? Szeretném hinni, hogy a válasz nem.
Mindig is olyan nőnek tartottam magam, aki a kora ellenére túl komoly és túlságosan más az értékrendje, mint egy mai XXI. századi magyar nőnek, akiről ez a regény is szólni akart. Érdekes élmény volt a tettek mögötti gondolatokat megismerni, de közben ismét csak megerősített abban, hogy mennyire örülök, hogy nem ennek a csoportnak vagyok a tagja és mennyire nem szeretnék az lenni. Persze lehet én csinálom rosszul, nincs biztosítékom, hogy jó úton haladok.
Sajnos az írók instagram csoportja továbbra is ismeretlen marad számomra, mert a könyv nem győzött meg, hogy közelebbről meg akarjam ismerni őket.
Köszönöm, hogy velem tartottatok!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése