Magyar megjelenés: 2020
Oldalszám: 376
Formátum: puhatáblás
Sorozat: -
Beszerezhetőség: könnyű
Ha azt mondjuk istenek, akkor rögtön mindenkinek az ókori görög és római hitvilág szereplői jutnak eszükbe, vagy éppen a vikingek ősi istenei, hisz ők azok akik a legtöbbször felbukkannak az irodalomban és a filmvásznon.
Ezért is voltam nagyon kíváncsi Silvia Moreno-Garcia könyvére, mert a megszokottól eltérően egy olyan mitológia isteneit helyezi főszerepbe, amellyel nem gyakran találkozni. Ráadásul teszi ezt az 1920-as évek Mexikójában.
Casiopea Tun szolgaként él nagyapja házában, ahol mindenki megveti félvér maja származása miatt. A lenézett lány szebb jövőről álmodik, szeretne elkerülni a kis faluból és jobb körülmények között élni, erre azonban nem sok esélye van. Aztán egy nap kíváncsiságtól és bosszúvágytól hajtva felnyitja a nagyapja féltve őrzött ládáját. Ám nem kincseket talál benne, hanem egy isten maradványait, amelyek a szeme láttára állnak össze egy egészé. Az isten maga Hun-Kamé, a maja alvilág, Xibalba ura, akit saját testvére fosztott meg hatalmától.
Hun-Kamé visszaakarja szerezni trónját, ehhez azonban szüksége van a halandó Casiopea segítségére. Így Casiopea végre elkerül otthonról, és kalandos útra indul az istennel Közép-Amerika tájain, a maja hitvilág rég elfeledett szörnyeivel megküzdve, miközben charleston zene szól a rádiókból. De bárhogy is alakul, az utazás csak Xibalbában érhet véget.
Az amerikai őslakos vallások isteneit nem ismerem - beleértve az északi, közép és déli vidékek lakóit is -, és ezzel szerintem európaiként nem vagyok egyedül.
A könyvek és filmek világa sem foglalkozik velük túlzottan, az indián mitológiák egyéb lényeit is ideértve, pedig a Jádeisten, árnyisten elolvasása után azt mondom, van bennük annyi potenciál, hogy megálljanak a saját lábukon, pontosan úgy mint a már említett jól ismert társaik. Rendkívüli erőkkel bírnak, egzotikus a világuk, és még nem váltak a hétköznap részévé, úgy mint Odin vagy Zeusz.
Engem teljesen lekötött, hogy olvasás közben egyre több mindent tudjak meg ezekről a maja istenekről és a maják hitvilágáról, ami azért annál sokkal többől állt, minthogy embereket áldoztak fel az isteneiknek.
Különösen tetszett az istenek és a földrajzi hely összekapcsolása, szépen megmagyarázta a szerző, hogy egy vallás istenei miért csak egy régióra korlátozódnak.
A hitvilág mellett nagy érdekessége volt még a könyvnek a korszak, amikor játszódik. Az 1920-as évek nem arról híres, hogy sok fantasy regény játszódna akkor, ez pedig adott egy plusz löketett az egész történetnek. Hisz ez a korszak is izgalmas, ekkor jelennek meg igazán az automobilok a mindennapos használatban, rövidülnek a szoknyák és a női frizurák, a legtöbb országban a nők ekkor kapnak szavazati jogot, és közben új, korábbinál gyorsabb zene szól, amire már tényleg lehet bulizni. Mind ezekhez pedig Hun-Kamének és Casiopeanak is alkalmazkodnia kell, mikor először nagy városban járnak.
Sokat megtudunk arról is, hogy milyen politikai helyzet uralkodott ekkor Mexikóban. Az olvasásom közben említették nekem, hogy a szerző a dédnagymamájától hallott történeteket a mexikói forradalomról, és ebből merített ihletet a könyv megírásához.
Az olvasással azt hiszem jól haladtam, de azért voltak benne hullámvölgyek. Néha belassultak az események, akkor nekem sem volt kedvem annyira olvasni, de utána meg túlságosan begyorsultak, és le sem akartam tenni. Ez valószínűleg abból fakadt, hogy a történet kifejezetten küldetés-központú, tehát a főszereplők ide-oda utaznak, hogy tárgyakat gyűjtsenek össze vagy megküzdjenek valakivel. Ugyan a küldetések önmagukban izgalmasak voltak, de a kettő között nem történt semmi. Az pedig kifejezetten irreálisnak hatott, hogy Casiopeat és Hun-Kamét soha senki nem támadta meg az utazásuk alatt, ellenségeik mindig szépen megvárták, hogy a főszereplők elérjenek A pontból B pontba. Ez viszont az én haladásomat tette kissé döcögőssé.
A szereplők önmagukban nem érintettek meg, inkább az egymáshoz való viszonyuk tette őket számomra érdekessé. Kíváncsi voltam hogyan alakul Casiopea és Hun-Kamé romantikusba hajló kapcsolata, és kifejezetten örültem, hogy nem lett a szokásos YA happy end.
Azt is szerettem volna megérteni jobban, hogy miért is kelt zavart annyira a lány unokatestvérében, Martínban Casiopea jelenléte. Itt pedig annak örültem hogy semmi köze nem volt a romantikához ennek a kapcsolatnak.
A két istenfivér, Hun-Kamé és Vukub-Kamé kettőse közötti ellentét is érdekes volt számomra.
Egy szereplőt emelnék ki talán mégis, és az Loray. Ő volt a szokásos démoni származású humorbomba a történetben. Hiába, ezt a karakter-típust nem lehet megunni, és itt is jól szórakoztam rajta olvasás közben.
Örültem, hogy elolvastam, mert a megszokott fantasy világoktól eltávolodva tudott újat mondani, de az írói stíluson lehetne még csiszolni. Kíváncsi leszek, a későbbiekben milyen történetekkel rukkol majd elő a szerző.
Köszönöm, hogy velem tartottál!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése