Vadnyugati románc 3. - Végy el még alkonyat előtt

Kiadó: GABO

Magyar megjelenés: 2019

Oldalszám: 384

Formátum: puhatáblás

Sorozat: Callahan-Warren család 3. 
Beszerezhetőség: Könnyű

Eredeti cím és megjelenés: Marry me by Sundown, 2018

Nos itt volnék Johanna Lindsey Callahan-Warren család sorozatának magyarul utoljára megjelent kötetéről szóló beszámolómmal.
Az eredeti angol verzió tavaly jelent meg, három évvel az előző kötet után, a másodikra pedig két évet kellett várni, szóval személy szerint nem hiszem, hogy a Végy el még alkonyat előtt a sorozat befejező kötete lenne. Bőven van még lehetőség a két családban, amit remélem az írónő ki is fog aknázni, mert én nagyon megkedveltem az egész vadnyugati környezetét, az őket benépesítő szereplőkkel együtt. Vagyis majdnem mindenkit. Mert az előző kettőhöz képest sajnos nekem ez a harmadik kötet kicsit gyengére sikerült. És még csak nem is a szituációk, hanem a két főszereplő miatt.
Az amerikai Violet Mitchell kisasszony a londoni elit tagjaként éli mindennapjait nagynénje családjánál, mikor egyszer csak levelet kap két fivérétől, hogy azonnal utazzon haza Philadelphiába, mert gond van. Mint kiderül nem is kicsi a gond: a család teljesen tönkre ment és eladósodott, az apjuk pedig, hogy kezdjen valamit az általa okozott balhéval, elment nyugatra aranybányásznak. Ez persze nem illik Violet jövőbeni tervei közé, aki egy lordot szemelt ki férjének Angliában és akiről hozomány nélkül nem is álmodhat. Ezért felkerekedik, hogy előkerítse az apjukat, mert a férfiról már hónapok óta nem tudnak semmit. Céljához érve ugyan az apjával már nem találkozhat, de meg tudja, hogy sikerrel járt a családfő, ugyanis üzlettársa lett egy bizonyos Morgan Callahannak, akiről az a hír járja, hogy egy rendkívül jövedelmező ezüstbánya tulajdonosa. Violet ezek után úgy véli, neki és testvéreinek jár a bányából való részesedés fele és megpróbál kapcsolatba kerülni a férfival, de ez csak egészen zavaros módon sikerül. Morgan azt hiszi, szélhámossal van dolga, aki a bányáját akaró erőszakos nagyvállalatnak dolgozik, ezért elrabolja a lányt az éjszaka közepén és magával hurcolja a bányájához. Innentől megkezdődik kettőjük együtt élése a hegyek között, ahol nem csak  farkasokkal és jogigénytolvajokkal kell megküzdeniük, hanem egymással és a másik iránt érzett érzéseikkel is.


Először is Violet Mitchell. Tifanny Warren nem idegesített annyira, mint ez a hölgyemény. Sokkal jobban el volt kényeztetve és annyira önfejű volt, hogy az már komolyan idegesített. Mindenkiről meg volt a véleménye, csak saját magával foglalkozott és olyan abszurd csapdákba sétált bele, amit józan paraszti ésszel el lehetett volna kerülni. Még Morgan helyzetét is csak nagyon nehezen volt hajlandó megérteni, de miután megértette, utána is kavart össze-vissza. A három hősnő közül biztos, hogy nem ő lett a legunszimpatikusabb. Az ikertestvéreiről meg hagy ne mondjak semmit. Idősebbek voltak, mint Violet, de senkinek nem jutott eszébe fenékbe billenteni őket, amiért még csak nem is mutattak erőfeszítést, hogy segítsenek a húguknak, aki az isten háta mögött rekedt valahol.
Morgan Callahannak már voltak jó pillanatai. Tetszett, hogy van konkrét célja a bányászattal. "Medveként" nagyon szimpatikus volt, pedig nem vonzanak a szakállas férfiak. :D De ahogy levedlette a szőrét, átment egy szimpla szépfiúba, ami szerintem nem illett a korábban vázolt karakteréhez. Kb. annál a résznél vesztett el.

Maga a sztori összességében tetszett. A kis kunyhóban rengeteg jó pillanatot élt meg a Violet&Morgan páros, a végén pedig egy enyhe krimiszál is bejött a képbe azt illetően, hogy mi is történt pontosan Violet édesapjával. Ezután viszont már túl volt bonyolítva kicsit a szerelmi szál azzal, hogy Morgan nem nyilatkozott az érzéseit illetően, Violet pedig makacsul állította, hogy visszamegy Angliába. Akkor haragudtam mindkettőre, de azért örültem, mikor végre kimondták, amit ki kellett. 

Bár a sorozatból nem ez lett a kedvencem, a boritója ennek a résznek sikerült a legjobban. Abszolút visszaadja a hangulatot, és nem látunk annyit a rajta lévő férfiból, hogy zavarna az oda nem illő viselete.

Ó, és ne felejtsem el megemlíteni, ami már a második kötetnél feltűnt, hogy vannak összemosódások a  részek között. Így újra átélhettem a kedvenc párosom, Degan Grant és Max egy-két pillanatát - persze most más szemszögből - aminek nagyon örültem. Velük mindig jó találkozni :D