Kiadó: Könyvmolyképző Kiadó
Magyar megjelenés: 2018
Oldalszám: 360
Formátum: puhatáblás
Sorozat: A levegő népe 2.
Beszerezhetőség: könnyű
Eredeti cím és megjelenés: Holly Black: The Wicked King, 2019
Még tavasszal olvastam A levegő népe trilógia első részét A kegyetlen herceget, és egyből belopta magát a szívembe a történet, főhősnőjével együtt. Be is szereztem mind három könyvet fizikailag is, mert egyszerűen muszáj, hogy ott legyenek a polcomon. ^^
És annyira jól tettem, mert jaj a térképek, a térképek olyan gyönyörűek, ahogy a fejezetetek elején található díszítő minták is! *-*
Természetesen így az első részt muszáj volt újra olvasnom, amelyről már korábban megírtam az értékelésem, és ezen a linken tudjátok elérni:
A második kötet pedig méltó folytatása volt. Nőtt a tét, pörgött a cselekmény, én pedig izgatottan faltam a sorokat a szememmel.
Mivel második kötetről van szó, az értékelésem sok spoilert fog tartalmazni, ennek fényében tessék csak tovább olvasni. ^^
Öt hónap telt el azóta, hogy Jude ügyeskedésének hála Cardan lett a tündérek nagykirálya. Öt hónapja Jude irányítja Tündérföldét Cardanon keresztül a megkötött alkujuk miatt, de ez semmivel sem teszi könnyebbé a lány életét. Folyamatos készenlétben van, alig alszik, eszik, mindig dolgozik, miközben úgy érzi senkiben sem bízhat, főleg nem Cardanban. Csak saját érzéseivel nem számol, melyeket az ifjú tündérkirály iránt érez, és amelyek egyre nehezebben tud elfojtani, ha a közelében van.
Pedig össze kell szednie magát, hisz mostohaapja Madoc és a Mélytenger királynője, Orlagh is készül valamire.
Imádtam! Nem tudok mást mondani, csak azt hogy imádtam. *-*
Jude továbbra is a kedvenc főhősnőim között maradt. Csodás volt most is, ahogy ügyeskedett, ahogy egyre ravaszabb és erősebb lett. Persze mégis csak halandó a tündérek között, így őt is utoléri a végzete, és ennek a kötetnek a végén most ő koppant nagyot. :D
Cardannal határozottan közelebb kerültünk egymáshoz. Olyannyira, hogy már zavart, amiért nem szerepel többet! Árgus szemekkel figyeltem, mikor olvashatom újra a nevét, epekedve vártam, mit fog tenni és mondani. Annyira megkedveltem! Persze a múltjára is emlékszem azért, és ebben a részben is vannak húzásai - az orgia partijait azért tudtam volna hanyagolni, de nyugi csak érzékeltetik, hogy ilyenek vannak, leírások szerencsére nincsenek -, de annyira jó érzés volt, mikor végre számot vetett magával, Judedal pedig tökéletes párost alkottak. Tényleg meg van a magához való esze, sok vicces beszólása volt, nagykirályként pedig igazán lenyűgöző.
Sajnáltam, mikor egyesek mindenáron meg akarták alázni, és kis híján sikerült is nekik. Még szerencse, hogy a végén kis badassként rendezte a helyüket és megmutatta ki a király. :D
Ami Madocot, Jude mostohaapját illeti, őt elégé kedveltem a korábbi kötetben, itt viszont már kevésbé. Mondjuk volt oka mérgesnek lenni Judera, de olyan szinten a saját lánya ellen dolgozott, hogy egyre unszimpatikusabb lett. Pedig le sem tagadhatnák az egymás közti hasonlóságot, még ha az nem is vér szerinti.
Viszont ő még mindig toronymagasan fentebb áll nálam, mint Jude ikertestvére Taryn, és a párja Locke. Őket már korábban is agyoncsaptam volna legszívesebben, most meg pláne.
Ahogy fentebb írtam, a cselekmény pörgős volt, sosem unatkoztam. Úgy éreztem, minden kis apróságra figyelnem kell, mert annak jelentősége lesz a későbbiekben.
Ráadásul Tündérföld térképe új helyszínekkel bővült. A Mélytenger leírása nagyon tetszett, bár az ott játszódó jelenetek nem igazán voltak szívderítőek...
Ezt a tenger stílust követte a könyv gyönyörű borítója is, mint ahogy a fejezetek elején található díszes rajzok is most a vízi világot voltak hívatottak megeleveníteni.
Nagyon-nagyon akarom olvasni a harmadik részt, hogy meg tudjam, hogyan ér véget Jude és Cardan története, de közben félek is, hogy ha elolvastam, véget ér ez az izgalmas utazás. ><
Köszönöm, hogy velem tartottál!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése