Kiadó: Ventus Libro kiadó
Magyar megjelenés: 2020
Oldalszám: 320
Formátum: puhatáblás
Sorozat: -
Beszerezhetőség: könnyen
Eredeti cím és megjelenés: 青铜葵花, 2005
Az 1970-'60-as években játszódó regény Kína egy kis falujába vezeti el az olvasót, bemutatva a kínai vidéki élet mindennapjait annak szépségével és szörnyűségével egy összetartó kis család hétköznapjain keresztül.
A kínai kultúra, a kínaiak lelki világa egyre jobban érdekel az utóbbi időben - nem, nem egy bizonyos egyetem miatt, hanem bizonyos kínai drámák és fantasy regények miatt -, ezért amikor szembe jött velem ez a könyv, kíváncsi lettem mit nyújthat.
Kínai regény amúgy is kevés van a magyar könyv piacon, azok is főleg a felnőtt irodalmat képviselik, én pedig azt gondoltam, hogy ez az ifjúságinak mondott regény jó kezdett lesz.
A kislány Napraforgó szobrász apukájával érkezik vidékre, egy káderiskolába, ahol ebben az időszakban a művészeket kényszerítették kemény fizikai munkára. Mikor egy balesetben elveszíti édesapját, Napraforgó teljesen maga marad. Mivel a városi emberek a munka miatt nem tudnak gondoskodni róla, a szomszédos falu, Árpaföld segítségét kérik. Végül a legszegényebb, de a legkedvesebb család veszi magához a kislányt.
A Nagymama, az Apa, az Anya, és a fiúk, egy traumatikus élménytől megnémult Bronz teljes szívvel befogadják Napraforgót és úgy gondolnak rá, mintha mindig is a család része lett volna. De mivel szegények és a kislány egy újabb éhes szájat jelent, az örökbefogadás rengeteg lemondást is hoz magával, a család azonban vállalja ezt, mert a legjobbat akarják adni Napraforgónak.
Mindenki keményen dolgozik, hogy a kislány iskolába járhasson, hogy legyen elég ételük, az egymás iránti szeretetből merítve erőt, miközben természeti csapások, sásákajárás, emberek nehezítik meg helyzetüket.
Összességében ez egy nagyon szép regény. A szerző gyönyörű leírását adja a kínai tájnak, a végeláthatatlannak tetsző Napraforgó mezőnek, a sűrű nádasnak, a messzeségbe nyúló kék tengernek. A gémek, a kacsák, a Bronz család bivalya, mind ott lépkednek, szárnyalnak az ember lelki szemei előtt. Mindezt a különböző évszakokban, a tavaszi megújuláskor, a nyári forróságban, az őszi esőzésekkor és a téli fagy idején. A stílus kicsit Fekete Istvánra emlékeztetett, csakhogy egy magyar példát hozzak.
Emellett pedig a kínai falu mindennapjainak a bemutatása is érdekes volt, ki mivel foglalkozik, milyen a közösség. Vagy akár az, hogyan készül az aranytarackfű-ház, vagy a személyes kedvenceim a nádbolyhos cipő és a jégcsapnyaklánc.
A Bronz család összefogása és önfeláldozása hatással van az olvasóra. Jószívűségük ráébreszti az embert, hogy igen, mindenkinek ilyennek kellene lenni, így élni, így szeretni, így segíteni, soha fel nem adni, mindig menni, küzdeni tovább.
A Nagymama volt a kedvencem a családból, meglátásai és a kedvessége miatt közel került hozzám. Bár a legszegényebb család tagja, mivel a falu egyik legidősebbje, ezért mindenki tiszteli, adnak a szavára.
Különösen tetszett, hogy a Bronz családdal kapcsolatban hangsúlyozzák, hogy mennyire tiszták és rendezettek. A szerző érezhetően át akarta adni, hogy ha valaki szegény és nem a legjobb körülmények között él, attól a tiszta megjelenésre és rendben tartott környezetre ügyelhet, mert a szegénység nem a mocsokkal, mosdatlansággal egyenlő. Ez a gondolatmenet nagyon megtetszett.
Ami miatt mégis lassan haladtam ezzel a könyvvel, hogy rossz volt olvasni mennyi csapás éri ezt a szegény Bronz családot. Erre mondjuk mi, hogy "a szegény embert még az ág is húzza", és őket aztán húzta rendesen. Mikor már azt hittem, hogy végre egyenesben vagyunk, mindig valami újabb rossz történt, ami miatt újabb külön áldozatot kellett hoznia a családnak. Ez pedig olyan igazságtalannak volt!
Ráadásul Napraforgó is jobb lett volna, hogy ha azt csinálja, amit mondanak neki és nyugton marad, mert a legtöbb magán akciója - ami segíteni akarásból fakadt - elég rosszul sült el.
Bár ifjúságinak van címkézve a könyv, mivel a kínaiak is hajlamosak elhallgatni, vagy kimondatlanul hagyni, a sorok között megbújva elrejteni a lényeget, nem vagyok benne biztos, hogy a mai gyerekek száz százalékosan értenék ennek a könyvnek minden mozzanatát. Szerintem kell hozzá egy érett szint, de ezenkívül ha az embert érdekli az ázsiai irodalom, mindenképp érdemes időt szánni erre a könyvre. Csak fel kell készülni a keserédes hangulatra.
A magyar borító gyönyörű lett, nagyon illik a könyv témájához és hangulatához.
Köszönöm, hogy velem tartottál!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése